Kedvesem, (5)

Neked szól e levelem

Beszélhetnék hosszasan, de rövidre fogom
Hisz úgy sem fogod olvasni eme néhány sorom.
Tisztán emlékszem arra a napra amikor először megláttalak.
Szemed fénye azonnal beleégett a retinámba, megbűvöltél.
Pillantásunk találkozott és különös érzés fogott el, olyan ami eddigi életem soán még soha.
Megérintettél anélkül, hogy hozzám értél volna.
Elvesztem a szemedben, barna tekintetedben.
Elvesztem mint táj a ködben, elvesztem ó milyen könnyen..
Nem hittem volna, hogy velem ez megeshet mert olyan rideg és elutasító vagyok mindig.
Nem tehetek róla, nagyon törékeny a szívem.
Neked mégis azonnal megnyíltam volna, nem törődve azzal, mi lesz ha megunsz és elhagysz mint a gyerekek a régi játékaikat. Bedobozolják és felviszik a padlásra. Valahogy így csomagoltam el Én is az érzéseimet a világ elől..
Aztán jöttél Te, a kíváncsi kisgyermek aki bele-bele kukkantott a porosodó dobozokba és megtalálta a szeretet lángját szívem rejtekében. Most itt állok Én az egykori jégkirálynő immár forró láztól égve, de nem tudok mit tenni mert Te ebből az egészből semmit sem vettél észre.
Meggondolatlan voltam. Veszélybe sodortam egyetlen kincsemet, mert olyannak adnám szívem és egész valóm akinek nem kell s emiatt Én örökké szenvedek...


2019. május 19.