Szerelmeimnek az összes Életben! (22)

Valahol van egy Társad.

No persze ez így elsőre elég egyszerűen hangzik, ahogy megszületünk, felnövünk és közösségbe kerülünk máris ragaszkodni próbálunk másokhoz és ez a kívánalom végigkíséri egész Életünket, hogy aztán újrakezdődjék mindez. Manapság, amikor a kapcsolatok többnyire egy éjszakára és szó szerint köttetnek, amikor túlnyomórészt a pénz motivál és tart össze párokat, amikor a klasszikus házasság már csak közröhej tárgya, nehéz a nagybetűs Társról, másokban keresett utolsó emberi értékekről beszélni... Az az igazság, hogy az egyik legösszetettebb feladat egy Élet során a megfelelő, aranyszálas Párunkra rálelni. Az ember fejében van egy idea, egy koncepció, egy gyermekkorból visszamaradt vágyálom, az első (?) nagy szerelmek imprintje, amit aztán mindenkiben keresünk vagy próbálunk beleerőltetni. Emberöltőnként egy igazán sajátrezgő kapcsolat van és aki ezt meglátja, megtalálja az nagyon szerencsés. Most, amikor az erkölcs már csak értelmező szótárak sajátja, amikor az értékrend bányák szintjéről pislog fel ránk, amikor a hűséget már régen kikötötték az elmúlás fájához éhenhalni, nos éppen most nincs értéke egy Életre szóló, tisztaigaz kapcsolatnak, Persze ha nem megy nem kell erőltetni, egy valóigazi Társ emeli mindkettő felet, kiegyensúlyozottak a feladatok és az ajándékok egymásban, ám ha megbomlik a harmónia, ha teherré válunk egymásnak, akkor abból már nincs profitálás, el kell engedni és az a bizonyos nagyobb kalapács sem segít. Az ellentétek bizony baromira nem vonzzák egymást, kell a közös nevező, az azonos hullámhossz. Eleinte még csak tapogatjuk a másik mivoltát, mint két gömb egy belső ponttal ahogy közelít egymáshoz: kintről még csak össze*összeér a két héj, majd egymásba kulcsol, végül pedig a két belső pont is együvé lesz. Megerősödve, megemelkedve, a problémákra, feladatokra már dupla olyan készen, egymásból erőt, energiát merítve fogjuk a gyeplőt az élet harci szekerén, mert bizony a létezés küzdés a Föld nevű bolygó kiképzőközpont válogatott akadálypályáin.

No persze rózsaszín függöny sem kell, a hurrálufik hamar szétpattannak. A szerelem -szokták mondani- mint szalmaláng, a kémia képletesen szólva gyorsan elszublimál. Valakit nem megkapni, megszerezni nagy kunszt, hanem megtartani. A szeretet az, amely tartóssá tud tenni egy párkapcsolatot és bizony olyan ez mint a gyermeknevelés: etetni kell, gondozni, óvni, figyelni rá, s bizony ha néha maga alá csinál hát tisztába kell tenni, avagy csészereptetős hisztiben is manifesztálhatja önmagát, kezelni kell tudni helyén a dolgokat. A fizikai mivolt kontra lélek és szellem értékharcában pedig az egyre kátyúsabb testutakon is kell tudni zötykölődésmentesen utazni, a Másik igazi értéke a sejtnél sokkal mélyebben lapul. Mostanában, a chat és szelfihegyek árnyékában hamar lejátszódik az elméleti szex, igazából nem marad meg a felfedezésre váró misztikum, az aktus szinte véget is ér, pedig még a felek egymáshoz sem értek. No persze öreganyáink idejében a kényszer/érdekházasságok sem lehettek valami szerelembombás, túlfűtött házibuli élmények, de valahogy tartósabbnak bizonyultak. Ám vigyázat, mielőtt skatulyázva lennék valami begyepesedett, ótvar, konzervatív mandrónak, idejekorán közlöm, hogy valóban lakva ismerszik meg a másik, ebből a demó valóban nem elég. Bármeddig is tartson, az a pár óra, év vagy Élet, mind arról szólt hogy közünk, elintéznivalónk akadt egymással, tehát valahol nem volt hiábavalóságra elvesztegetett idő.

A találkozás időtlen őszinte reményében Üdvözöl:

A Mindenkori Szerelmesed

Kelt: Bármikor