Drága szívem! (12)

Ezt írom most neked!
Senki más, csak TE!

Ki is lehetne az én múzsám?
Kivel mondhatnám ki, hogy „miénk a világ”?
Ki lehetne az az egy?
Senki más, csak TE!


A szerelem szép, de öl is,
mint az árva rózsaszálon a tövis,
de mégis, ez egy olyan érzés,
amely miatt a szívembe léptél.


Itt nem lehet más, csak Te!
Senki nem érdekel igazán, csak Te!
Nemhiába lettél az én múzsám,
nemhiába lettél az én Júliám!


S mikor egy hosszú napon a szemedbe nézek,
olyankor eláll a lélegzetem.
Hiszen úgy ragyognak, úgy csillognak,
hogy még az égbolt is leborulna.


Az ajkad, bizony az az édes ajkad...
A több ezer szó, mi elhagyja naponta...
A több ezer csók, több millió bók,
s az édes szavak, nemhiába volt.


Az a gyönyörű szép barna hajad
emlékeztet arra, milyen volt hajdan.
A hosszú szálakon végigfuttatva ujjam,
megnyugtat és megvigasztal.


De ez a szerelem-dolog
egyben rettegés is!
Hiszen hogyan élném túl,
ha nincs mellettem, akit szerettem?!


Most Hozzád szólok,
aki e sorokat olvassa!
Gondolkozz el azon,
milyen lehet egy szegény lány sorsa!


Igen, én tudom, tapasztaltam,
se családja, se anyja, se apja.
De mégis, olyan élettel teli,
hogy öröm ránézni mindig!


Ki is lehetne más ez a lány?
Nem más, mint az én múzsám!
A sok szenvedés ellenére
megmutatta a szerelem, mire képes.


Igen, megmutatta, és én befogadtam.
Befogadtam, hiszen erre vágytam titokban!
Azt, hogy a szerelem mire képes,
remélem, te is átérzed egyszer!


Szeretlek, és el nem hagylak!
Boldoggá teszlek napról napra!
Köszönök neked mindent!
Köszönöm, hogy megmutattad a szerelmet!


E levelet írta Péter.
Szeretlek, szívem!


2019. 05. 24-én szerelmemnek